Bifusion slide
Safex

Egy autó
a plafonon?

  • Valósi Ford Mustang belógatása térbe
  • A cég által képviselt fólákkal történt bevonás
  • Plasztikus háttérelemek

Hogyan lehet feltűnőnek lenni egy szakmai kiállításon, ahol több ezer látogató van? Hatalmas a tér és el veszik benne minden. Szerintünk úgy, hogy kitörünka térből és fejjel lefele fordítunk rajta egyet.

Teljes koncepció kidolgozása, amely magában tartalmazza a kreatív anyagról készült mozgó képes bemutatkozó anyagot, amely a cégnek történt prezentációkor egy valódi motorháztetőre volt kivetítve.

Bifusion slide
Sicontact

Őrült lufik

  • Speciális színes nyomással készült lufi, fehér alátöltéssel
  • Különböző színekben héliummal töltve
  • Grafikai tervezés

Amikor ezt a projektet a Millenáris Parkban elkészítettük, mosolyogva néztük ezeket az egyszemű lufikat az egész park területén és a Mammut előtt elsétálló emberek kezében. Ekkor láttuk; igen elértük az ügyféllel közösen, amit akartunk; felfigyeltek a promócióra, mert feltűnő volt.

Nemcsak a lufi eleje lett megnyomva, hanem a hátoldala is, mindegyik passzer pontosan és szinte fotorealisztikusan.

Bifusion slide
Szögker

Adventi naptár
nulláról

  • 3D grafika
  • Cold-foil alapnyomás
  • Glitter lakk

Unalmas az adventi naptár?! Dehogy is, egy jól eltalált grafikával, érdekes és izgalmas nyomdatechnikákkal egy teljesen más eredményhez juthatunk. Nagy sikere volt decemberbe ennek a retro ajándéknak!

Amikor a nyitó ablakocskákat megterveztük, akkor szétnéztünk a piacon, hogy a többieknek milyen nyitásmechanizmusa van. Ezekből levontuk a konzekvenciákat és elkészítettük a tökéletest.

Bifusion slide
Mobilsofa

A nagy
csillag

  • Speciális felület
  • Viszonylag nagy átmérő
  • CAD/CAM tervezés

A képen látható Mercedes jel viszonylag nagy. Ezt kellett pontosan megtervezni és legyártani, úgy hogy könnyű legyen, sorozatban könnyen és gyorsan előállítható legyen, a lehetőleg legpontosabban kövesse az eredeti emblémát.

Mindezt tettük azért, hogy egy Dubai rendezvényen is helyt állhasson.

Bifusion slide
Life-Water

Luxus doboz, egy szépséges
terméknek

  • Arany prégelés
  • Fekete anyagában színezett hullámkarton
  • Ultra magas lakk

A feladat nagyon nehéz: adott egy termék, amelyhez egy jó csomagolás kell. Miért nehéz? Tele van kihívásokkal; egyedi hullámkarton, speciális forma, tele extra nyomda technológia kihívásokkal. Ráadásul a gyűjtőcsomagolásnak is megfelelőnek kell lennie, hogy a kamionnal történő szállításnál ne legyen semmilyen probláma.

Sokszori tervezés és próba minták után sikerült eljutni a végső formához, ami oldalról meg is mutatja terméket, de praktikusan szállíthatóvá is teszi.

"A Wekerlei Társaskör a műemléki jelentőségű Wekerletelep centenáriumát 2008-ban méltóképpen ünnepelte meg. Ehhez nem csak a száznál több rendezvény, a kiadványok, hanem azok megjelenítése, illetve elkészítésének módjai is kellően hozzájárult. A Wekerletelep-centenárium arculatát a Bi:fusion grafikai műhelynek köszönhetjük. Mind itthon, mind külföldön nagyra értékelték azt a magas grafikai és technikai szintet, mivel arculatunkat eljuttattuk célközönségünknek, mindamellett megőriztük a lokális és a népi szecessziós jegyeket."

Nagy TamáselnökWekerlei társaskör

"Az olasz Fedrigoni cég több, mint 3000-féle papírt gyárt. Attila nagyon jól ismeri széles kreatív papír választékunkat, ennek köszönhetően jó érzékkel választja ki a grafikákhoz, megrendelői elképzelésekhez leginkább illeszkedő papírokat kínálatunkból. Papírjaink tulajdonságait figyelembe véve gondolja ki az alkalmazandó további felületnemesítési eljárásokat vagy hagyja „egyszerűen” érvényesülni magát a papírt."

Kiss Ágnesértékesítési képviselőFedrigoni Magyarország

"2 éve vásároltuk meg a táblanyomtatónkat, azóta több ezer négyzetméternyi anyagot állítottunk elő. Attila egy olyan anyaggal rukkolt elő, amelyen még magam is elcsodálkoztam. Fa struktúrát álított elő nyomtatással, úgy, hogy az erezetek is bemélyedtek a különböző nyomtatási magasságoknak köszönhetően. Olyan volt a nyomat, mintha valódi fából lenne."

Bánkuti Attilaügyvezetőemblemazas.hu

"A Bi:fusion-nal kapcsolatban csakis ez a mondat jöhet szóba: A legnagyobb kihívásoknak is megfelelünk! Valóban; a cold-foil nyomtatásaitok kombinációi a különböző lakkozási és domborítási műveletekkel igazi csemege számunkra!"

Keskeny ÁrpádügyvezetőKeskeny Nyomda

"Több, mint fél évtizede fordulunk a Bi:fusion-höz, ha valami egyedi és páratlan dolgot szeretnénk – legyen szó névjegyről, karácsonyi ajándékról vagy promóciós tárgyakról. A cég bejáratát díszítő monumentális ón fal terveit kézhez kapva nem volt kétséges, kit fogunk megkeresni a munkával, Attila és csapata pedig minden várakozásunkat felülmúlta. Az iroda készen állt, hogy versenybe szálljon az Év Design Irodája címért."

Theodore ReikerügyvezetőPrior Games

"Jó pár éve annak, hogy megkaptam az első „igen őrült” ötletet, melyből könyvet kell kötni a Attilának. Azóta több -elsőre megvalósíthatatlanság határát súroló ötlettel állt elő, melyekből lassan kibontakozott a kész -igazán egyedi könyv. Mind anyagfelhasználásban, mind a kivitelezés terén addig szokatlan dolgokkal találkoztam. Többször is kimerítve a szakmai ismereteimet, hoztunk össze kis példányszámú egyedi alkotásokat. Egyedi ötletek, szokatlan anyagkombináció, és igen kreatív-látványos végeredmények!!"

Cserni Gyulakönyvkötő

"Köszönjük a pontos és precíz kivitelezést a homlokzati tábláink elkészítésénél, cégünk minkét épületénél."

Dúl Barbaramarketing menedzserEuropapier Budapest

"Az Attilának mindig nagy kihívást jelentett a többi csomagolásunk is, mert kevés dirket színből kellett szép liszt csomagolásokat készítenie, de azt is megoldotta!"

Verebesné Csernák JuditügyvezetőSzéchény-Mill

"Gera Attila az elmúlt években mindig újabb és újabb ötlettel állt elő, hogy hogyan tudjuk a saját cégünket maradandóvá tenni akár a beszállítóink, akár a vevőink felé. Az egyik évben közösen kitaláltunk egy olyan karácsonyi ajándék dobozt, amelyben a pálinka mellett, a saját speditőr naptárunk kapta a fő szerepet. A dobozunkban lévő mérőszaggal, tiplivel, fúrószárral kellett megoldania a megajándékozottnak, hogy az irodájába feltehesse a falra az ajándékát. Óriási sikere volt!"

Jászonyi RóbertügyvezetőSzögker

"Együttműködésünk Attilával már több mint 20 évre tekint vissza. Eleinte nyomtatott sajtóba készített hirdetéseket, majd éveken keresztül az éves katalógusunkat is Ő tervezte és gyártatta le. A kezdetektől nagyon tetszett ahogy dolgozik, komplexen kezeli a feladatot, nem csak a dizájn, de a célközönség szemszögéből is nézi, hogy a katalógus vagy a matrica a vásárlóinknak minél könnyebben kezelhető, hordozható és felhasználható legyen. Fontos neki, hogy a mi „különleges” célközönségünk, a freestyle BMX bringások egyedi ízlésvilágának minél jobban megfeleljen az általa létrehozott dizájn, mindig különös gonddal igyekezett…

Bontovics ImreügyvezetőVelvart

"Olyan nincs, hogy nincs. Rengeteg és széleskörű tervezési és megoldási feladat elé állítottuk az elmúlt években a Bi:fusion-t. De elmondhatjuk, hogy eddig töretlen sikerrel vitte végig mindegyiket."

Takács Viktóriamarketing- és stratégiai igazgatóSicontact

"A Bi:fusion az első felhasználónk között volt, aki a lakkozó gépünket tesztelte. Merész vállakozásnak tűnt a részükről, hogy azzal a kéréssel fordultak hozzánk; tegyük vissza a lakkozott íveket többszörösen, hogy még magasabb legyen a rétegvastagság. Ezt előttünk senki sem próbálta, de úgy gondolom, sikeresen helyt álltunk!"

Dr. Tomcsányi Péterügyvezető igazgatóPrimeRate

"Amikor a Bi:fusion bemutatta az irodánkban azt a roll-up-ot, amelyen lakkozási tesztjei voltak, meg kell hogy mondjam, meglepetést okozott számomra. Mindezt azért, mert ilyen vastagsággal és fémes lappal még senki sem készítette el a gépeinkkel."

Lakos LászlóigazgatóCanon Magyarország

"Az első közös munkán során kicsit sajnáltuk, hogy nem azonnal készültek el a névjegyeink. De a Bi:fusion-nal történt beszélgetéseink során rájöttünk, hogy amit szeretnénk időigényes feladat, mert igényes terméket szeretnénk."

Zsámba MiklósdesignerAdasWorks

"A Bi:fusion-t megkerestük, hogy segítsen az új króm alapú címkénk elkészíthetőségében. A gyártás flexo technológián alapul, ezért szükségünk volt az alapanyag és gyártástechnológiai gyakorlati ismereteire és a lehetséges buktatók kivédésére."

Regőczi Lászlóügyvezető1Primus

"A Bi:fusion évekre visszamenően készíti a forrásvizünkhöz kapcsolódó anyaginkat. Legyen az PET palackforma kialakítás a tervezéstől a szerszámgyártásig, vagy a különleges nyakcímkénktől a zárókupakig, mindig a legújabb technológiákkal készíti el számunkra."

Lestár ZoltánügyvezetőLife-Water

"Immár kilenc éve tart az együttműködés Bi:fusion-nal. Töretlenül, megelégedésünkre. Az első pillanattól kezdve azt adják, amit ígérnek: kreatív ötleteket és megvalósítást. Legyen az egy logo, egy füzet, akárcsak egy lap terve, mindig közösen jutunk el az út végére, ahol mindig közös megelégedésünkre szolgáló eredmény fogad bennünket. Érdemes meghallgatni az ötleteiket, megnézni a terveiket, megfogadni a tanácsaikat! A kilenc éve tervezik, kivitelezik a kerületünk legnagyobb szabadtéri rendezvényének a KISPESTI VÁROSÜNNEPnek is a látványát, minden évben megújulva. Kilenc éve, sok ezer ember örömére. Köszönjük!"

Rácz Attilaigazgató helyettesKispesti Munkásotthon és Művelődési Ház

"A Mercedes embléma bonyolult forma, mivel az emblémában olyan geometria áthatások vannak, amelyek nehezen kivitelezhetők. De a Bifusionnak sikerült tökéletesen megoldania nagyobb méretben is. Köszönet érte!"

Füleki BálintügyvezetőMobilsofa

Rólunk

A megrendelő mindig valami izgalmasat, valami újat, valami mást szeretne.
Mit nem készített még a konkurencia? Hogyan adjam el a termékem? Hát igen, az offline technológiáknál (BTL) nagyon képben kell lenni, mi az, amivel még elő lehet rukkolni.

Mi a Bi:fusionnál széleskörű tapasztalattal rendelkezünk a különböző egyedi nyomdatechnológiai-, kivitelezési- és innovatív grafikai tervezésben és ehhez a háttéripar legmodernebb technológiáit használjuk fel.
Úgy gondoljuk két fő módja van az egyediségnek: amikor a megrendelő arra törekszik, hogy úgymond önmagát adja az arculatban, ezt azonban valamilyen egyedi módon hangsúlyozza, második esetben a megrendelő direkt módon ki szeretne tűnni a tömegből, és ehhez olyan megoldásokat (pld. formára stancolt alak, foszfor festékezés) vagy anyagokat (pl. extrém anyagötvözések; műanyag a papírral kombinálva) használ fel, amik kifejezetten figyelemfelkeltőek, ezáltal meghaladják a célközönség „ingerküszöbét”.

Rolunk

Miért mi?

Miért mi?

amikor valami különleges megoldás vagy ötlet hiányzik az elképzeléshez

Miért mi?

a legújabb technológiákkal és gépekkel dolgozunk és ezek buktatóit is ismerjük

Miért mi?

megakad egy projekt gyártástechnológia vagy megfelelő kivitelező miatt

Árajánlat

Tallózás